Örökbe fogadott egy macska…

Idén március közepén kaptam meg a várva várt telefonhívást…Egy balatoni kemping vezére, (ahol tavaly nyáron is melóztam) felhívott, hogy :

-Ugye, most is jössz le „karbantartónak”?

Gondoltam, szabódok egy kicsit, növelve az ázsiómat, de aztán meggondoltam, mert hivatalos bejelentett munka volt, tehát ez azt jelentette, hogy béralku nuku.  Középfokú minimál’ aztán kész…

- Hogyne, természetesen! :-))

- Lábad rendben?

- Mint újkorában…

- E hó 17 reggel kilenc!

- Ott leszek…

Macskát, szandált, „fecskét”,(ha ez mond egyáltalán még valamit a korosztályomon kívül) :-)) köpenyt, belepakoltam a 17 Kw-ba és kilencre, hipp-hopp, ott is voltam...........................................................................................................................................................................................................................................................................

Június 30. –án  behív a főnökasszony a lakosztályába és azt mondja, Kokó sajnálom, de nem nézem tovább, ahogy kínlódsz a lábaddal, hiszen már a biciklin is sántítasz!

Menj el betegállományba, de így is, úgy is, kell helyetted felvenni egy gondnokot…

Mondom neki, hogy inkább kilépek próbaidőn belül és visszamegyek járadékra…....................................................................................................................................................................................................................................................................

17 Kw tele, macska a tetején ebédre otthon…

Beállok az udvarra, az idén a zárak sértetlenek, nyitok ki és egyszer csak oda settenkedik, egy gyönyörű, ragyogóan világoskék szemű, öt hónap körüli süldő macska…

Kinyitom az ajtót, elveszem a macskabejárót takaró lemezt, és bemegyek…

Az új macsek, mint aki csak arra várt, hogy ajtót nyissanak neki, délcegen, minden óvatoskodás nélkül besétál, csinál a lábam körül kb öt kört, és felugrik a fotelba…

Kicsit elképedek, ekkora pimaszságra nem készültem, most mit kell tenni…

Kimegyek, a kocsiból behozom a régi macsekot, gondolom, majd elintézik egymás közt.

Nem intéztek semmit… Megszaglászták egymást, fújtak egy langyosat, és nekiálltak enni abból a kajából, amit időközben kiraktam a sajátnak…

Tudomásul kellett vennem, hogy ezen túl, két macskát kell szolgálnom… 

Azóta az egyik a szekrény tetején, a másik a fotelban, vagy fordítva, de otthon érzik magukat…

Holnap lesz értekezlet, amin eldöntjük, hogy nem leszek ivartalanítva, akármennyire is ez a protokoll, örökbefogadás esetén…  :-))

Mégsem lehet más a politika

Schiffer lemondott!

SCHIFFER LEMONDOTT???

Vajon mi lehet az oka?  Hiszen, a politikusi „foglalkozás”, még a legkisebb, legjelentéktelenebb pártok esetében is nyugdíjas, stabil állásnak, „hivatásnak” (?) J számít…

Ilyenkor az ember „kekecmirigye” elkezd ezerrel működni…

Vajon mi az oka a lemondásnak?

Megundorodott talán a politika sötét oldalától? Kötve hiszem, hisz ő volt az, aki Gyurcsányt feljelentette, a pártja debütálása idején…

Az szerintem undorítóbb volt, a legtöbb hányingert keltő machinációnál, amit a politika terén tapasztaltunk eddig. Tehát ettől a motivációtól eltekinthetünk…

Lehet még az egészségi állapot az ok, de nála sokkal betegebb, (főleg mentális problémákkal rendelkező, küzdő, politikus is ragaszkodik a hatalom érzetét nyújtó képviselőséghez) !

A szervi bajokkal küzdők,pl teljes lelki nyugalommal alszanak a parlamenti ülések alatt a patkóban, és eszük ágában sincs lemondani…

Az alkoholisták, akár az Eu parlamentben is működhetnek, senki nem kifogásolja, hiszen Jelcin is szerette a piát, pedig ő egy világrésznyi  országot  „vezetett”...

Az ilyen indoklás nélküli lemondások általában akkor történnek, mikor valaki, valakik felkérik, az illetőt, hogy mondjon le és eltekintenek a működésének, a  lemondatásának, részletezésétől, okaitól. Ilyenkor nem szükséges, a köztársaság elnöki, eljárási kegyelmet sem igénybe venni…

Talán egyszer majd megszületik egy „oknyomozó” újságíró, aki amint egy bulldog, ráveti magát a témára és utánajár ezeknek a tényezőknek, okoknak…

A jelenlegi  újságíró garnitúrából hiányzik ez a tulajdonság, az elmúlt huszonhat év még azt is kiölte belőlük, ami a szoc. érából esetleg megmaradt…

Az indok nélküli lemondások mindig hagynak az emberben "némi" hiányérzetet, mivel a működése, regnálása alatt, közvetve, vagy közvetlenül de emberek sorsa felett döntött...

Tehát MORÁLIS kötelessége a lemondását indokolni!

Ha nem teszi, akkor ne csodálkozzon, hogy találgatnak a "képviseltek"...

Akár hazudhat is, (milyen meglepő lenne egy magyar politikustól :-)  ) ám akkor akár szaván is lehetne fogni...

Ám ő semmit sem mond, tehát "semmitmondó" emberré vált a szememben...

Mint a többi kollégája, már hosszú ideje...

A szabadság "hittérítői"

Valahogy, nem tudok elvonatkoztatni attól az alapténytől, hogy a 16. század elejétől, egy, több, földrészt leigáztak, az őslakosokat szinte megsemmisítették, a természeti kincseiket, a nemesfémjüket hajóflottákkal, elrabolták és Európába szállították…

Mindezt az erősebb jogán, a fejlettebb gyilkoló szerkezetek birtokában tették…

És őket hívjuk most a „szabadság letéteményeseinek” minden morális skrupulus nélkül…

Gondoljunk csak bele, miből is állt a „szabadság alapelve” akkoriban…

Szabad volt bennszülöttet ölni, minden retorzió nélkül…

Szabad volt földet, életteret, rabolni minden következmény nélkül, sőt ha ellenállásba ütköztek, akkor szabad volt megsemmisíteni népeket, törzseket, a csecsemőktől az öreg, védekezésre képtelen őslakóig bezárólag…

Erkölcsileg ez akkor tökéletesen rendben volt! Rendben volt???

Mert úgy vélem ez sokaknál bizony ma is rendben van…

Főleg azoknál, azok leszármazottainál, akik annak idején, mint gyilkosok, kalandorok, rablók, szerezték, alapozták meg az életterüket, azon a jogon, amit úgy hívnak, hogy az erősebb joga…

Dolgozni nagyon kevesen dolgoztak közülük, inkább raboltak Kongó környékéről (ismét a szabadság nevében) J pár millió feketét, akiket áruba bocsájtottak, mint munkaerőt…

Persze közben a „függetlenségüket” is kivívták, főleg azért, hogy még szabadabban rabolhassanak, ölhessenek, élvezhessék most már önállóan, az így keletkezett hasznukat, jövedelmüket…

Az ilyen morális és „jogi” alapokon álló „nemzet” szerintem nem nemzet, hanem annak a karikatúrája, parafrázisa, torz tükörképe…

És ennek a „nemzetnek” a törekvését látom most, hogy ezt a „tolvajtempót” ezt a morális nihilt az egész világra kiterjessze…

Lehet, az eszközök némileg kifinomultak, kicsit „nukleárisak” kicsit gazdasági „fölényesek”, és nagyon-nagyon „demokratikusak” a maguk módján…  Kb. mint a 16. sz. -ban….

„Az utolsó szó jogán…”

Mi történt velünk? Meg nem tudnám mondani mikor láttalak nevetni, mit nevetni, mosolyogni, mostanában! Régebben, amíg csóróbban éltünk, vidámak voltunk, nagyokat nevettünk, akár még magunkon is… Tudtunk nevetni…

Órákat beszélgettünk, érdekelt a másik véleménye. Egy szál virág, egy bon-bon, legalább akkora örömöt okozott, vagy nagyobbat, mint most a legdrágább arany ékszer…

Álmodoztunk mindenről, tengerről, Velencéről, Prágáról, használt Trabiról, balatoni nyaralásról…

Amikor mindezt majdnem elértük, már nem tudtunk örülni felhőtlenül, valahogy mindez elvesztette a varázsát.

Érdekes volt ez az átváltozás, hiszen addig dolgoztunk erőnkön felül is, szabadidőnket is feláldoztuk, hogy a célokat elérjük, vagy legalább megközelítsük, amiket magunknak tűztünk ki. Azt vettük észre, hogy leszoktunk az álmainkról, a cél elsikkadt már csak az eszköz létezett. „Leszoktunk” egymásról…

Már nem kell, nincs rá szükségünk, ami szabadidőnk van, azt már nem együtt töltjük, sőt, ellopjuk egymástól…

Neked talán fel sem tűnik, hogy amint hazaérsz, egy fordított metamorfózison mész keresztül, tettenérhetetlenül elslamposodsz, kifakulsz, kiüresedsz, automatává lényegülsz minden téren!

Amikor viszont elmész otthonról, kivirulsz, kiöltözöl, sminkelsz, egyszóval „beleadsz apait-anyait”… Olyan érzésem van, hogy egy szembejövő idegen férfinak az elismerő pillantását többre értékeled, mint a „párod” esetleges dicsérő véleményét. Meg sem hallod, talán azért „esetleges”…

Tényleg, hogy is van az, hogy azt mondod, folyton elhanyagollak, meg elidegenedtünk egymástól, nem járunk szórakozni, nem megyünk sehova, de ha előállok egy színházjeggyel, vagy esetleg egy barátom meghívott bennünket, tízből kilencszer itthon maradunk? Bizony, ha valaki el akar idegenedni, az el is fog, ha törik, ha szakad…

­-Most nincs kedvem…

-Fáradt vagyok…

-És még ezerféle kifogás…

Mielőtt a kifogásaidat elkezdenéd megint sorolni, olvasd el, amit írtam, mert a hangomra már automatikusan kikapcsolsz!

Nem csodálom, hogy úgy érzed, hanyagollak, mert úgy is van. Belefáradtam, hogy nap mint nap akaratod ellenére meghódítsalak. Nem vagyok csaló, sem alattomos, még nem, mert még érzek irántad, tehát jelentesz nekem még valamit. Inkább a saját belső világomba menekülök, ott még fontosak vagyunk egymásnak, de vigyázz, mert ez már csak az én világom, csak én tudom működtetni, ez az én párhuzamos dimenzióm. Ott olyannak létezel amilyennek én képzellek el, amilyennek szeretném, hogy legyél. Ha egyszer innét kikerülsz, nekem már nem jelentesz semmit, nem leszel tényező többé…

Tudod, már egyszer meghódítottalak, a további harcot már méltatlannak érzem érted!!!